Sokáig vívódtam, hogy belekezdjek-e ebbe az Oktatás ügy bejegyzésbe, vagy hagyjam az egészet a szakértőkre, mivel oktatásügyben a velem született averziót és a sokéves iskolalátogatást leszámítva nem rendelkezem sok tapasztalattal. Az az oka annak, hogy mégis megszületett ez a bejegyzés, hogy nem értem a szakemberek sajtónyilatkozatait. Biztos személyesen kéne megkérdezni őket, de ilyen melegben a telefont sincs kedve felemelni az embernek.
„ – Hol tudom átgázolni magamat a Szenegálhoz vízbe bele?
– Arra feljebb, alkonyig sem kell menni magadat, és találsz egy keskeny kanyart, azon fatörzsek dőlik át magukat…”
Rejtő Jenő: Az elátkozott part
Körülbelül ez a dialógus jutott eszembe, amikor a friss Szabad Újságban beleolvastam abba a háromoldalas interjúba, amit Neszméri Tünde készített Jókai Tiborral, az SZMPSZ (Pedagógusszövetség) elnökével. Érdekelt a téma, mivel az oktatásügyi petícióban, ha kis mértékben, de érdekelt vagyok magam is. Meg kell mondjam, már a cím is felkeltette a figyelmemet, mivel a „Bízom abban az optimizmusban, amit nyári egyetemünkön tapasztaltam” kiemelés enyhe képzavart indított útjára az agytekervényeimben, mert bízni Madách szerint is jó dolog, bár az optimizmusban azért én nem bíznék… de ez lehet egyéni is. Továbbrágva a szöveget megtudtam, mivel telt a szünidő első fele, hogy a pedagógusok részéről igény van a nyári egyetemek civil jellegének visszaállítására… Aztán jött egy pár mondat, amihez ugyan kéne magyarázat, de azért nem ugrom kútba miatta.
Folytatva az olvasást a 4. oldalon – mert biztos, ami biztos, odaírták –, tovább olvastam a kórusokról, a határon túli együttműködésről, míg el nem jutottam az aktuális probléma, az óraszámok taglalásához. Ez az igazán érdekes téma, mivel a sajtóban megjelent nyilatkozatok egyik oldalról azt mondják, hogy nem vették figyelembe a magyar pedagógusok észrevételeit; a másik oldalon pedig azt mondja a minisztérium, hogy ők ilyen észrevételekről nem is tudnak.
Nézzük csak sorjában, mit is mond az SZMPSZ elnöke:
A sárga kiemelést azért ejtettem meg, mivel úgy hiszem, azt a bizonyos kóbor kutyát éppen ezek alatt a sorok alatt ásták el. Mennyire vehetik a pedagógusok komolyan az olyan szervezetet, amelyik nem ismeri a hivatali érintkezés alapvető szabályait, amit egy iskolában is be KELL tartani ahhoz, hogy az ügyintézés gyors és zökkenőmentes legyen? Bemegyek tárgyalni a miniszterhez, megmutatok neki egy pár ív papírt, aztán otthagyom az asztalán? Viccnek is rossz, nemhogy szakpolitikának. Tovább olvasva jönnek az újabb furcsaságok:
Ha elbocsátanak valakit az állásából, akkor az meghal, megnémul, elfelejti az elmúlt 10 év történéseit? Tisztelt elnök úr, kifogások kereséséből ezennel írjon be az ellenőrzőjébe egy szép kerek szlovákiai ötöst (a magyarországiak kedvéért, itt az az elégtelen…). Ennél jobb kifogást hallani az alapiskola második osztályában, amikor a diák azzal menti ki magát, hogy azért késett, mert a villamosnak elromlott a karburátora.
Folyatva az olvasást, az, hogy a pedagógusszövetség saját honlapján és levélben kérte a kollégákat arra, hogy véleményezzék a készülő törvényt, a pusztába kiáltott szóhoz hasonlítható. Ismerve a pedagógusok és igazgatók elfoglaltságát, le kellett volna ellenőrizni, hogy a véleményezések elkészültek-e. Erről pedig Jókai Tibor nem szól egy szót sem, ahogy arról sem, hogy bárki ilyen véleményt eljuttatott volna a minisztériumba.
Igen, dolgoznak az Állami Pedagógiai Intézetben magyar vagy magyarul tudó munkatársak is. És? Ennek azt kéne jelentenie, hogy majd ők megoldják a magyar pedagógia kérdéseit? Azok az alkalmazottak a saját munkájukat végzik. Nem tartoznak elszámolási kötelezettséggel se a magyar pedagógusoknak, se az iskoláknak. Ne akarjuk már rájuk kenni a dolgot.
A második kiemelés a minisztérium álláspontját támadja. Nem tehet mást, mivel az előzőekben az elnök úr töredelmesen bevallotta, hogy elpuskázták a törvény véleményezését. Nem kicsit, nagyon. Kéne egy kis önkritika. A petíciót indító civileket pedig jó lenne, ha komolyabban vennék.
Az előző Szabad Újságban ugyanis a civil kezdeményezés egyik vezetője, Tóth Tibor – valószínűleg a pedagógusszövetség elnökére hivatkozva – azt nyilatkozta, hogy Jókai Tibor bizonyítani tudja azt, hogy a tervezetet véleményezték. Egy héttel később a bizonyítéknak a háromoldalas megainterjúban nyomát sem találtam. Csak a mese-mese móka, a messziről jött ember azt mond, amit akar és a hol volt, hol nem volt jellemzi a témát.
Tisztelettel kérem – ha már az elnök úr úgy bízik az optimizmusban –, legyen egy kicsit körültekintőbb akkor, amikor a hivatalokkal tárgyal, és nyilatkozataiban ne igyekezzen elmaszatolni a felelősséget. Mint írtam a bevezetőben, nem értek az oktatásügyhöz. A sajtóból tájékozódom. Mint az emberek többsége. Én ezt olvastam ki a sorok közül. Lehet, hogy van ott más is, lehet, hogy vért izzadva dolgozik mindenki, hogy jobb legyen az oktatásügy, de az ilyen munkának azért szokott látszatja lenni.
