Magyar–Magyar két jóbarát

Vélemény

 

A szlovákiai magyar oktatásügy megerősítésének és fejlesztésének módjairól egyeztettek azon a széleskörű, magyar–magyar párbeszédnek nevezett fórumon, amelyet országos szervezettségű magyar intézmények képviselőinek részvételével tartottak Dunaszerdahelyen.

 

Politikailag korrekt megfogalmazásban:  „Örvendetes, hogy a pártok, a civilek és a választott képviselők végre leültek, hogy megbeszéljenek legalább valamit a mi kis társadalmunkat érintő kérdésekből. Az is jó, hogy abban a pár lényeges kérdésben, amit a nyilatkozatban felsoroltak, közös álláspontot tudtak képviselni. Az igazán hasznos azonban az lenne, ha a kinyilatkoztatásokat szorosan követné mindenki részéről a láthatóan elvégzett munka is. Remélhetőleg a következő forduló már tartalmazni fogja azt is, hogy ki mikor és mit fog tenni azért, hogy a pontokba szedett problémák és feladatok ne csak megfogalmazódjanak, hanem meg is oldódjanak.”

 

…és most kissé eltekintve a formaságoktól:

 

A nyilatkozat lényegi része

 

  • A jó minőségű oktatás garanciája. Fontos, hogy a szülők tudják: a magyar tannyelvű iskola, az anyanyelvű oktatás versenyelőnyt jelent a szlovák iskolához képest. Fontos, hogy ezt közösen és nyomatékosan kommunikáljuk a szülők irányába, magát a minőséget pedig jobb módszertani felkészültséggel, erősebb szakmai munkával és folyamatosan fejlődő infrastruktúrával garantáljuk.
 
Azt, hogy a szülőket meg kell győzzük arról, hogy a magyar iskola versenyelőnyt jelent, már számtalan alkalommal elmondtuk. Reklámmal ezt nem lehet elérni, csak azzal, ha az iskoláink a kis falvakban is JOBBan teljesítenek, mint az ugyanott működő szlovákok. Nem elég 1 százalékkal megelőzni őket… ahhoz, hogy a szülők pozitívan álljanak a magyar oktatáshoz, sokkal több kell. Ahhoz, hogy az iskolák jobban teljesítsenek, jobb pedagógusokra van szükség.  A mai helyzet pedig olyan, hogy mást se hall az ember, csak azt, hogy a főiskoláinkról mindössze elenyésző számú elhivatott és tudásban is bővelkedő pedagógus kerül be az oktatási rendszerbe. A Kerekasztal konferenciáján is felmerült a kérdés, meg lehet-e szabadulni a rosszul teljesítő, a gyerekekre negatív hatást gyakorló pedagógusoktól… nem lehet. Nem lehet, mert a kis közösségekben az emberi/rokoni kapcsolatok sokkal fontosabb helyen vannak, mint a szakmai szempontok. Azokat a gyerekeket, akiket rossz pedagógus tanít, sajnos csak egy esetleges iskolaváltás tudja megmenteni.

 

  • Kisebbségi iskolaügy. Jelenleg a szlovák törvényi gyakorlat nem definiálja a kisebbségi iskolaügy fogalmát. Sikerült újjáalakítani a kisebbségi oktatási főosztályt, de az is kiemelten fontos, hogy a kisebbségi iskolaügy fogalmát törvény rögzítse. Ez egy kisebbségi intézményrendszer komplex fejlődésének alapelve. Ezért a közoktatási törvény megfelelő cikkelyében, a Tanuló Szlovákia című stratégiai-fejlesztési terv értelmében szorgalmazzuk a nemzetiségi iskolák hálózata fogalmának bevezetését (národnostné školstvo).

 

A minisztériumban sokkal több magyarnak kéne szakmai alapokon dolgoznia a nemzetiségi oktatás területén. Ezt csak a politikusok tudják kiverekedni. Az, hogy nem létező kisebbségi intézményrendszerrel kínlódunk már 25 éve, nem sokáig folytatható már. A tizenkettőt már rég elütötte az óra, intézményeink pedig nincsenek. Főleg nem államilag támogatott intézmények, mert ad-hoc pályázatokból olyan intézményt fenntartani, amelyik egész évben szakmai munkát végez, teljes képtelenség. 

 

  • A kisiskolák és kis létszámú iskolák sorsa. Az oktatási törvény módosítása alapján sikerült megakadályozni a kisiskolák bezárását. Ez egy ideiglenes megoldás, mert a jövőben kérdéses a kisebb diáklétszámú iskolák fenntarthatósága és hatékonysága. Erről a témáról őszinte vitát kell folytatnunk, előállva egy hosszú távú koncepcióval. A kis létszámú nemzetiségi iskolák fennmaradásához nélkülözhetetlen a szükséges anyagi feltételek biztosítása, a pozitív pénzügyi megkülönböztetés. Ennek érdekében a nemzetiségi iskolahálózatot külön kell kezelni a finanszírozási eljárásban, és többletforrásokkal kell biztosítani további működését a kompenzációs támogatás megőrzése mellett is. A minimális osztályonkénti tanulói létszámot a nemzetiségi középiskolákban is meg kell szüntetni.

 

Az iskolahálózatot a jelenlegi formában fenntartani sajnos, vagy nem sajnos, de lehetetlen. A szlovák területeken sem lehet. A demográfiai mutatók elszomorító jövőt jósolnak nemcsak nekünk, hanem a gyerekeinknek is. Azt kell eldönteni, hogy az írás-olvasás készségén kívül akarjuk-e, hogy az alapfokon tanuljanak-e a gyerekek más, hasznos dolgokat. Ha igen, akkor a kis létszámú iskoláknak – legalábbis az összevont egytanítós oktatásnak – befellegzett. Lehet sóhajtozni, de képtelenség a jelenlegi rendszerben összevont osztályokban tanítani a modern tananyagot. Az a rendszer a huszadik század elején volt utoljára alkalmas az oktatásra, amikor elég volt a hat elemi és az alapfokon elsajátított írás, olvasás és számtan… 

 

  • Oktatásügyi önkormányzatiság. Ahhoz, hogy hosszú távon jó döntések születhessenek a módszertan, az intézmények, a közös célok terén, a szlovákiai magyar iskolaügy önkormányzó irányítására van szükség. Ezen a téren is fontos a közösségi koncepció kidolgozása és érvényesítése. A nemzetiségi, esetünkben a magyar iskolák minőségi fejlődésének feltétele az önálló kerettanterv megalkotása az iskolák minden szintjén (alsó tagozat, felső tagozat, középiskola), összhangban az állami műveltségi célkövetelményekkel, de sajátos igényeinknek megfelelően.

 

Szép, hogy kimondjuk, hogy szlovákiai magyar iskolaügy önkormányzó irányítására van szükség, de azt is meg kéne mondani, hogy milyen alapon önkormányozzuk az iskolaügyet. Nincs oktatáspolitikai szervezetünk. A SZMPSZ nem oktatáspolitikával foglalkozó intézmény, hanem a pedagógusok érdekvédelmi polgári társulása. A SZMSZSZ gyakorlatilag semmiféle látható tevékenységet nem folytat, nem vesz részt az iskolarendszer formálásában, pedig a szülőknek lenne a legelemibb érdekük, hogy jobb, modernebb, gyerekbarátabb iskoláink legyenek. A Comenius Pedagógiai Intézet alkalmas lehetne az önkormányzatiság megteremtésére, de a társadalmi igényeket is figyelembe vevő politikusoknak is tevékeny részt kéne venniük a munkájában. Amíg ugyanis nincs kitűzött irány, vagy jól meghatározott cél, addig nem érdemes elkezdeni se az evezést, mert egy helyben forgás-morgás lesz az eredmény.

 

  • A szlovák nyelv oktatásának minősége. A magyar szülők egyik gyakori kifogása a magyar iskolákkal szemben a szlovák nyelv oktatásának minőségével kapcsolatos. Ezt azzal ellensúlyozhatjuk, ha a magyar iskolákban a szlovákot nem anyanyelvként, hanem második nyelvként oktatjuk. 2020-ig ez országszerte legalább 50 iskolában meg is valósulhat. Ennek feltétele a gyermekek anyanyelvi kompetenciáinak megfelelő szintre fejlesztése, melyre az idegen nyelvek oktatása ráépül, valamint a szlovák, mint idegen nyelv oktatásának a gyermek megfelelő életkorában való bevezetése.

 

Állást foglalni az ügyben, hogy fontos a szlovák nyelv oktatásának minősége, lehet ugyan, de felesleges szócséplésnél nem több. Teljesen mindegy, hogy milyen módszerrel akarják a szlovák nyelvet tanítani, ha akkora a szlovák nyelvvel szemben kifejtett ellenállás, mint azt sok helyen tapasztalja az ember. Ha a gyerekek nem akarnak valamit megtanulni, akkor nem tanulják meg. A tanároknak először meg kéne értetniük a diákokkal, hogy van értelme annak, amit tanulnak. Mondjuk, ez azért minden tantárgynál jól jöhet. Ha nem találunk ki valamilyen értelmes magyarázatot arra, hogy miért HASZNOS dolog megtanulni szlovákul, nem fog menni. Se a hagyományos módszerrel, se a legmodernebbekkel. 

 

  • A magyar ajkú romák helyzete. Külön odafigyelést igényel a magyar anyanyelvű romák oktatása. A roma diákok a legtöbb esetben különösen hátrányos helyzetből fognak neki a tanulásnak, ezért fontos a pedagógiai asszisztensek munkája, a jobb diagnosztikai eszközök bevezetése és az óvodai látogatás kiszélesítése is. A magyar közösség elemi érdeke, hogy a magyar ajkú romák felzárkóztatása gyors ütemben haladjon előre.

 

A nyilatkozat semmi mást nem tesz, csak megállapítja a már sokszor megállapítottat. Vannak helyek, ahol már csak roma gyerekek járnak magyar iskolába… Statisztikailag sokat segítenek az itteni magyarságnak. Az, hogy ezideig még senki sem tudott kidolgozni olyan tervet, amely jelentősen segítene az integrációjukban, elszomorító; de azt is mutatja, hogy vagy a szándék hiányzik, vagy a szakértelem. Sehol egy épkézláb ötlet vagy akcióterv, még ha pénz lenne is rá bőven. Végtére is van egy romaügyi kormánybiztosunk.

 

  • Az innováció támogatása. Az oktatásügy szerves része a kutatás, fejlesztés és innováció támogatása. Erre mind a főiskoláink, mind az újonnan létrehozandó Kisebbségi Kulturális Alap működése esetében érdemes odafigyelni. Csak egy fejlődő, életképes közösség képes ugyanis a megmaradásra.

 

Az innováció nem elég, ha a hozzáállásban és szemléletben nem következnek be érdemi változások. Ha az egyetemekre és főiskolákra a továbbiakban is úgy fogunk tekinteni, mint a munkanélküliségi ráta egyszerű elkenésére, akkor hiábavaló mindennemű innováció. Az innovációnak ugyanis elsősorban a minőséget kéne emelnie, nem csak a mennyiséget. A jelenlegi normarendszer erre nem megfelelő, ugyanis nem kényszeríti az iskolákat arra, hogy a rosszul tanulókat szélnek eresszék. Az iskolaügy teljes demoralizáltságát és a felsőoktatás színvonalát mi sem illusztrálja jobban, mint az, hogy sok esetben maguk a tanárok is részt vesznek a szakdolgozatok és más vizsgafolyamatok hamisításában.

 

Mindenesetre

„Wegier, Wegier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki, oba zuchy, oba zwawi, niech im pan bóg blogoslawi!”

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Hozzászólások

hozzászólás