Prvious Page Next Page

A karámépítés


Hajnalok hajnalán ébredtek, gyorsan megdézsmáltak egy banáncserjét, aztán kapták a bozótvágó kést, elszaladtak a nádasig, bambuszrudakat vágtak. Ezúttal erős, vastag, megbízható szálakat válogattak. Elcipelték a leendő karámhoz. A földbe verték a nagy karókat. Mikor ezzel megvoltak s épp indulni akartak a sövénynek valóért, megjelentek a kecskék. Feszült-dagadozott a tőgyük a sok tejtől, alig bírták vonszolni magukat.
– Buborék, gyorsan hozzuk a megtisztított sajtárokat, nem szabad késlekednünk! – adta ki a parancsot a fiú.
Siettek, hozták az edényeket.A kecskék Fejőszék nem volt, mind elégett a tűzben. A kisfiú fél térdre ereszkedett, úgy igyekezett megfejni a kecskéket. Azok sorban eléjárultak, hogy megszabaduljanak végre a terhüktől.
Siii-siii-ssi-siií... – spriccelt a tej a sajtárba. Színültig telt az első sajtár, aztán a másik, harmadik. A habos tej illata betöltötte a tisztást.
A kecskék nyugodtan tűrték a kisfiú ügyetlen mozdulatait. Aztán elégedetten mekegtek, megnyaldosták Tiwani kezét.
Bizony, szegény fiú már alig érezte a tenyerét, a térde is sajgott. De mire a Nap feljött, lefedve sorakoztak a sajtárok az árnyékban. A kecskék viszont nem tágítottak jótevőjük mellől: megvárták, amíg jóllakik a frissen fejt tejből, aztán követték a bambusznádrengetegig.
– Azt gondolom, Tiwani, ha már itt vannak a kecskék, használjuk ki őket. Kötözzük a hátukra a nádat, úgysem bírunk ennyit elcipelni, különben sose leszünk készen.
– Nagyszerű ötlet! Fogjunk hozzá, mert nagyon elfáradtam, a Nap is túl forrón süt már...
Úgy tettek, ahogy kitalálták. A kecskék hazacipelték a nádat, a gazda pedig Buborék segítségével megépítette az új kecsketanyát. Hűsölővel! Annyi nádat meg vastag bambuszszárat hordattak össze a kecskékkel, hogy akár házat is építhettek volna.
– Az etetőt ma már nem tudjuk megcsinálni. Jártányi erőm sincs! – roskadt le a földre Tiwani. És éhes vagyok. Meg fáj a kezem... – és a nap hőséhez eléggé nem illő módon pityeregni kezdett.
– Ne szomorkodj, Tiwani, hiszen már csak pár napig kell kitartanod. És ma olyan, de olyan hős voltál... – dicsérte őt Buborék.
– Tényleg? – ragyogott fel a kisfiú arca.
– Nézz csak körül: egy felnőtt is megirigyelhetné, mennyi mindent építettél egy nap alatt!
Tiwani elnyújtózott a kunyhó közelében, egy fa árnyékában.
– Hozok egy kis tejet... – mondta Buborék. Persze tejet már nem talált, csak aludttejet. Belemerte egy kis csuporba és a hűs patakvízbe állította, mert az aludttejet ő bizony csak hidegen szerette.
– Mi legyen ezzel a sok aludttejjel? – kérdezte a fiút, aki már bóbiskolt a fa tövében.
– Mitegyen-mitegyen... – motyogott.
– Nem mit egyen, hanem mi legyen – javította ki Buborék.
A kisfiú erre felébredt.
– Maradt még a tejből? – kérdezte.
– Hogyne maradt volna. Csakhogy azóta aludttej lett belőle. Tessék, egyél! – nyújtotta a manó a csuprot.
Tiwani jóízűen belefetyelte a hűsítő élelmet, aztán kijelentette:
– A többiből meg kecskesajt lesz! Buborék, hozz fát, tüzet csiholunk!
Úgy is lett. Száraz faháncsból, levélmaradékból, fűszálakból állt a gyutacs. Tiwani meg két száraz faágat dörzsölt kitartóan, míg el nem kezdett kúszni az ég felé egy keskeny füstcsík. Aztán aprócska szikra pattant, lángnyelvek kaptak bele a száraz alomba, s rövidesen frissen pattogott a tűz egy nagy kondér alatt, amelybe a sok aludttejet töltötték. Kevergették, leszűrték, hatalmas levelekbe tekerték, a patak által hűtött apró kőbarlangba helyezték, kövekkel lenyomtatták.
– Na, vendégvárót is készítettünk – huppant le a parázs mellé Tiwani. – Ha reggelre maradna parázs, még halat is foghatnánk... Úgy gondolom, hogy...
De nem tudta végigmondani, hogyan gondolja, mert már aludt is.
Buborék még sokáig ücsörgött a parázs mellett, figyelte a bársonyos esti neszeket. Mikor megunta, egy izzó fadarabot gondosan betakargatott hamuval, s ő is álomra hajtotta a fejét.


Page Top