Prvious Page Next Page

Gyökérvakarászat és úszóverseny


A hajnali madárhangverseny sem ébresztette fel a hétalvókat. Annál inkább a gyomruk. Pontosabban a gyomruk korgása.
– Úgy látom, meggyógyultál – mondta Tiwani.
– Úgy meggyógyultam, hogy mindjárt éhen halok – válaszolta Buborék. – Tudod, szép álmom volt.
– Miről álmodtál?
– Hűs patakban fürödtem.
– És alaposan megéheztél, akárcsak én.
Kénytelenek voltak hát felkászálódni és élelmet keresni. Ezúttal egy hegyes botocskával felszerelkezve indultak útnak.
– Minek ez a kaparó? – kérdezte Buborék.
– Unom már a banánt – morogta Tiwani. – Ehető gyökereket fogunk keresni.
Buboréknak fogalma sem volt, hol lehet ehető gyökereket találni. Milyen egy ehető gyökér? Az ehető gyökérről ugyanis neki egyedül a sárgarépa jutott eszébe. De el tudta képzelni, hogy számtalan ehető gyökérféleség létezhet.
Így is volt. Különféle furcsa gyökereket túrt elő a földből, piszkált ki a hegyes végű botocskával a kisfiú. Hazavitték, megtisztították, mind megették. "Olyan az íze, mint a jégcsapreteknek" – gondolta Buborék.
Wapiki csak nézte őket, mert ő már réges-rég jóllakott valahol az erdőben. Ő nem fáradt el a kunyhóépítésben, nem aludt sokáig: a madarakkal kelt, hajnalok hajnalán. Bebarangolta a szigetet, eltársalgott a barátaival, még a patakhoz is elment egy kicsit locsipocsizni meg a szomját oltani. Most aztán kíváncsian figyelte, mit művel ember barátja és a manó. Megvárta, amíg jóllaknak az ízletes gyökérféleségekkel, azután Tiwani vállára pattant. Ez azt jelentette: induljunk!
Indultak is nyomban. Fölkeresték a leégett falut. Összegyűjtötték az épen maradt használati eszközöket. Vizet hoztak, homokot, s a tengerparti homokszemcsékkel lesúrolták a kormot.
Közben Buboréknak eszébe jutott, hogy fejfedőt tegyen a kobakjára, nehogy megint napszúrást kapjon. Egy gömbölyű levelet választott ki, nagyon jól illett a fejére.
Amikor már elviselhetetlenné vált a hőség, abbahagyták a sikálást. A tiszta eszközöket egy távolabbi kis tisztásra hordták, amelyet nem értek el a tűzvész lángjai. Wapiki is segített: a maga képét csodálta egy fényes réztányérban.
A megtisztított tárgyakat lombokkal fedték be.
– Majd ha visszajönnek, mindenki kiválasztja a magáét – mondta a kisfiú. Elégedetten szemlélte munkájuk eredményét. Azután elvette a kismajomtól a réztányért. Belepillantott. Egy éktelenül maszatos pofa nézett rá vissza.
– Jaj! Ez én volnék? – kiáltott fel ijedten.
– Mi tagadás... – kacagta el magát Buborék. Ám ő sem nézett ki különbül: fekete volt a koromtól.
– Fekete manó, ki látott még ilyet?! Nyomás mosakodni! – adta ki a parancsot Buborék.
Jókedvűen futottak a patakhoz. De meggondolták magukat: csak nem kormozzák össze a szigetlakók ivóvizét! Nekiiramodtak hát: egyenest a tengerhez. Belevetették magukat a habokba. Lebuktak a víz alá, tengeri szivacsot kerestek, azzal dörgölték le a kormot. Azután nagyot úsztak meg lebegtek a vízen.
Később köveket gyűjtöttek. A delfinekBuborék felfedezte, hogy szép zöld kövek is vannak a sekélyebb víz fenekén.
"Jó tudni" – gondolta, és megjegyezte, hol találhatók az energiatároló zöld kövecskék. Néhányat kitett a partra: hadd töltődjenek fel a Nap sugaraitól.
Jó darabon körbeúszták a szigetet a part mentén, figyelték az apró, szivárványszínű halacskák tovarebbenését, a medúzák lebegését, a tengeri növények hullámzó mozgását.
Egyszer csak fölbukkantak a delfinek. Füttyögtek, kattogtak, ugráltak, szaltóztak. Jókedvű fickándozás kezdődött. Aztán a delfinek vezére jelt adott, és megkezdődött az úszóverseny. Majd az ugrásban mérkőztek meg a delfincsapat tagjai. A kis delfinek sem maradtak ki, nekik "ifjúsági versenyt" indítottak. Találjátok ki, ki volt a legügyesebb? Hát persze hogy a mi ismerősünk, a vasmacskába akadt delfinfi.
Buborék tapsikolt, Tiwani hatalmas csobbanásokkal lubickolt, Wapiki bukfenceket vetett a parton.
Lassan beesteledett, meg kellett tölteniük a bendőjüket valamivel. A fák feléjük nyújtogatták ízletes gyümölcsökkel teliszórt karjaikat: egyetek! Jóllaktak hát, aztán nyugovóra tértek. Olyan jóízűt régóta nem aludtak, mint akkor éjjel.


Page Top