Prvious Page

Fel hát új kalandra!


A kis család Tiwani hűsölőjének árnyékában beszélgetett. Beszámoltak egymásnak mindenről, ami elválásuk óta történt.
– Nagyon büszke vagyok rád, kisfiam, hogy egyedül is képes voltál gondoskodni magadról és az állatokról – mondta a kisfiú mamája.
– Hát, az az igazság, hogy nem voltam egyedül... – mondta a kisfiú, és ijedten pillantott körül: hol van Buborék? Sehol sem látta. Ebben a pillanatban meghallotta Buborék búcsúszavait. Rohant a tengerpartra, ahogy a lába bírta:
– Buborék, Buborék, ne menj el! Maradj itt, kérlek!
És sírva fakadt.
Buborék nagyon sajnálta, de tudta: ott vannak Tiwani szerettei, barátai, nem fog már félni és unatkozni.
"Ne szomorkodj, barátom! Majd írok!" – üzente Buborék a gondolataival.
– De én még nem is tudok olvasni!
"Ugyan, ugyan, hiszen nemsokára kezdődik az iskola..."
Tiwani letörölte könnyeit, s törte a fejét: mi kedveset üzenhetne? Elmosolyodott és azt kiáltotta:
– Buborék barátom, megígérem, hogy én tanulok meg a leggyorsabban írni-olvasni, hogy levelezhessünk!
"Úgy legyen. Viszontlátásra, Tiwani!"
– Ég veled, Buborék... – integetett a kisfiú hosszan a hajó után.
Buborék nézte, amíg a Majmok szigete el nem tűnt a láthatár mögött. Örömére a delfincsapat még sokáig kísérte a hajót, s vidám bukfenceikkel, füttyögésükkel felvidították a zöld manót.
"Ami azt illeti, nem ártana nekem sem megtanulnom még valamit: a delfinek beszédét például..."
Vajon megfejtette-e már valaki a delfinek nyelvét, akad-e olyan tudós, akitől meg lehetne tanulni? S ha még senki sem tudja, hogyan értekeznek egymással, miként lehetséges, hogy új barátja mégis értette őket?
Ezen törte a fejét Buborék, miközben megérkezett a szárazföldre, ahol újabb találkozások és újabb kalandok várták.


Page Top


Copyright © 1997 Microgramma -- All Rights Reserved.