Prvious Page Next Page

Búcsú a Majmok szigetétől


Buborék a nagy ünneplés alatt egy bokor tövében gubbasztott. Nézte a karcsú pálmafákat, az esőerdő pompás színeit, buja növényzetét, a vígan ugrándozó majomcsapatokat. Azok ott fenn a fák tetején éppen hűsöltek a szellő simogatásában.
Bipo, a patkányőz ott settenkedett a közelében, azt remélve, hogy talál valami ehető gyümölcsöt. Nem messze egy antilopcsapat legelészett, fülét remegtetve vigyázott rájuk a vezér. Pillangók szálltak nagy csapatban, mint eltévedt virágszirmok a szélben.
Manócskánk megcsodálta a falakó hangyák szorgalmát. Ezek a pöttöm lények 30 méternyire laknak fenn a hatalmas fán. Hopp! Egy fehér hangyatojás Buborék mellett huppant a földre. Sietős nyüzsgés kezdődött, s az aprócska fekete hangyák nagy szervezettséggel visszacipelték a hangyatojást a magasba...
Sok felfedezni való volt ám még a szigeten. A termeszek világa, a fakúszó tobzoska élete mind megannyi titok volt Buborék számára.
Aztán a madarak! Az ő életük is be érdekes! Látott például gyíkász ölyvet, akit gonosz szellemnek tartottak a bennszülöttek. A fehér fejű bíbic vizet szív melltájéki tollaiba, azzal hűti a nagy melegben a tojáskáit.
A szigeten lakik a foltos nyakú vidra is, a leggyorsabb víz alatti úszó. El sem akarta hinni, hogy ezt a bajnokot hálóval halásszák és megeszik... De megeszik az itt élő hatalmas denevéreket is... Csak a majmokat nem, félve a majomkirály szellemének bosszújától.
Valaha krokodilok is éltek itt, ezt meg a kisfiú mesélte. Persze ő már egyet sem látott, de a törzs öregjei még emlékeztek rájuk. Vajon hova lettek? Nem volt nehéz kitalálni: a krokodiloknak egyetlen természetes ellenségük sincs, csak az embertől kell tartaniuk, az vadássza őket bőrükért...
Buborék ilyesmiken gondolkodott, és be kell vallanunk: szomorkodott. Tudta, hogy küldetése véget ért. Gyönyörű kaland volt, de itt az ideje, hogy fölkerekedjék, megkeresse Csillagocska manólányt és régi barátait. Vajon mit csinálhatnak, ők merre jártak? Az biztos, hogy Buboréknak lesz mit mesélnie nekik!
Ez a gondolat kissé megvigasztalta. Leballagott a tengerpartra, s a nagy nyüzsgéstől-hurcolkodástól-rakodástól távol megkereste a parton hagyott apró zöld köveket. Izzottak. Tele voltak energiával.
Aztán egy csónakra fellopakodva észrevétlenül följutott a nagy hajóra, amely hamarosan visszaindul a szárazföldre. Ott bizonyosan talál manóhajó-kikötőt. A zöld kövekkel megváltja a helyét hazáig... Visszanézett a sziget felé, és azt gondolta:
"Viszontlátásra, Tiwani, Wapiki, Bipo és a többiek! Viszontlátásra, szigetlakó emberek, állatok és növények! Jó volt veletek. Sose felejtelek el! Remélem, találkozunk még..."


Page Top