Prvious Page

Megérkezik a levél


Közeledett az iskolaév vége, nyakig voltunk a tanulásban. Dolgozatírás várt ránk aznap, mikor reggel levelet találtam a postaládánkban. Icipici zöld boríték volt, icipici manóbetűkkel címezve. Nagyot dobbant a szívem. Buborék! Hogy feledkezhettem meg róla ennyire? Bezzeg ő nem felejtett el engem. Izgatottan, óvatosan bontottam föl a levélkét, és sillabizálni kezdtem a zöld manóbetűket.
Én is meglátom, ne félj, hiszen nemsokára mi is utazunk – szakítottam félbe az olvasást.
Én? Neked volna okod haragudni, amiért nem törődtem veled – szóltam magamban Buborékhoz, és letöröltem egy előrakoncátlankodó könnycseppet.
Jaj, te oktondi – vidultam fel. – Már hogyne volna gömbölyű, ha egyszer a Földünk is az! – ám el is keseredtem rögtön, hogy ezt nem tudom közölni vele.

Kedves kis barátom... – álltam a levéllel megrendülten. Aztán egyszeriben rohanni kezdtem: dolgozatírás! Nem szabad elkésnem!
Este újra elővettem és sokszor újraolvastam Buborék manósorait.
– Gondolni fogok rád, Buborék! – suttogtam, hátha a holdfény titkos útján elrepül hozzá a hangom. – És ne félj, úgy érzem, találkozunk még. Nyáron megyünk a tengerhez, nem tudom ugyan, hogy a te fehértarajos, zöldhullámú tengeredhez-e, de ha akarsz, megtalálsz, és akkor elolvashatod a naplómat, amit neked írok. Abban minden benne lesz, még az is, miért gömbölyű a tenger.

Page Top


Copyright © 1997 Microgramma -- All Rights Reserved.