Prvious Page Next Page

Számítanak rám


– Peti, gyere ide, kérlek – szólt Apa, amint beléptem az előszobába. – Szeretnék beszélni veled.
Hirtelen görcsbe rándult a gyomrom. Sose jó jel, ha beszélni akarnak a gyerekkel. Talán Anikó miatt? Vagy mert megint elfelejtettem levinni a szemetet? Minden mulasztásom átsuhant az agyamon, de Anyu olyan kedvesen mosolygott, hogy látnom kellett: nem letolás lesz.
– Tessék – álltam meg.
– Gyere, ülj le – mondta Anya. Apa pedig ünnepélyesen alám tolt egy széket, és töltött egy pohár almalevet.
– Peti fiam – kezdte krákogva. – Nagyfiú vagy már, számítunk a segítségedre.
Ajaj, ez nem kezdődik túl biztatóan. Valami készül! Megint nem lesz focilabda valamilyen spórolás miatt...
– Szeretnénk, ha te is örülnél neki. Kistestvéred lesz – mondta Anya.
Bután bámultam.
– Nekem? Hogyhogy? Hol van? – makogtam.
– Itt a hasamban, ahol te is nődögéltél kilenc hónapon át, míg meg nem születtél – mosolygott Anya.
Jó vicc. Ezek azt hiszik, hogy én azt hiszem: a gyereket a gólya hozza?!
– Tudod, arra szeretnénk kérni téged, jobban oszd be az idődet, hogy egy kicsit többet tudjál segíteni, mert ha megjön a baba, ránk, férfiakra sokkal több házimunka hárul majd – nézett Apa komolyan a szemembe. Ettől hirtelen fontosnak és jóval felnőttebbnek éreztem magam, és lassan a tantusz is leesett:
– Szóval kistestvérem lesz? – kérdeztem, lassan megrágva minden szót.
– Igen – nézett rám Anya várakozón.
– Kistestvérem lesz! – harsogtam, és Anya nyakába ugrottam, sok-sok puszit nyomva az arcára. – Nekem is lesz testvérem, mint Anikónak?
Egymásra néztek. Apa arcán föloldódott a feszültség, és meghatottan így szólt:
– Emeljük poharunkat az új családtagra, és fogadjuk meg, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy kellőképpen fogadhassuk!
Koccintottunk az almalével. Nagyon örültem, és alig bírtam ki, hogy ne rohanjak el Anikóhoz a nagy újsággal. Ám hirtelen eszembe jutott valami:
– Apa, akkor nyáron nem utazunk el a tengerhez? Pedig megígértétek... – kérdeztem ijedten.
– Dehogynem, te butus! Mindnyájunknak kell a jó levegő és a napfény – válaszolta.
– Bizony, még a babának is – mosolygott Anya. Nagyon szépen tudott mosolyogni.
– A babának? – ezt nem értettem.
– Persze, neki is – nevetett. – Majd megérted, sokat fogok erről mesélni.
Beszélgettünk, aztán elálmosodtunk. Mégsem tudtam elaludni. Annyi mindent át kellett gondolnom...

Page Top