Prvious Page Next Page

Buborék, hová tűntél?


Az az igazság, hogy másnap nem játszottunk. Harmadnap se, sőt: így ment ez egész héten. Sok volt a leckém is, Anyu is megkért, hogy segítsek, és hát: a szokásosnál gyakrabban mentem sétálni. Hogy miért? Hátha találkozom Vele. Buborékot mindannyiszor otthon felejtettem. Nem dörmögött, de reggelente nagyon szomorúan kandikált elő a csapból.
– Ajaj, ajaj, ajajaj! – sóhajtotta egyszer, éppen fogat mostam.
– Mi baj? – kérdeztem habzó szájjal.
– Aj-baj-baj... itt vannak azok a csodálatos zöld kövek, de ha sokáig állnak, elveszítik sugárzásukat, és akkor kárbaveszett minden fáradozásunk.
– Ne keseregj, majd keresünk újakat – vigasztaltam fogaimat súrolgatva. Nem hangozhatott túl meggyőzően, met másnap hiába kerestem: Buborék eltőnt! Azt hittem, csak megsértődött és duzzog valahol, de mikor egy hét múlva se került elő, nagyon elkeseredtem. Én vagyok az oka! Oda se figyeltem rá, nem törődtem vele...
– Hátha csak kirándulni ment – próbált megvigasztalni Anikó, akinek kénytelen voltam elmesélni az egész történetet, mert búbánatos ábrázatomat látva addig unszolt.
– Gondolod? – néztem reménykedve égő barna szemébe. – Talán tényleg elment hajókázni, vagy látogatóba a rokonaihoz.
– Igen. És visszajön, meglátod! – simogatta meg a kezemet Anikó, olyan finoman, mintha csak a szellő fuvintotta volna meg. Én mégis megborzongtam.
– Ha akarod, suli után járhatunk együtt biciklizni – ajánlotta.
Boldogan mentem haza, és elhatároztam: naplót fogok írni, hogy mindenről pontosan be tudjak számolni Buboréknak, ha előkerül.

Page Top