Prvious Page Next Page

Buborék, a kalózkapitány


Úgy történt, hogy a fürdőkádban lubickoltam éppen, amikor Buborék előmászott a csapból.
– Van kedved tengeri csatát vívni?
– Már hogyne volna! – vágtam rá örömmel, hiszen épp az imént gyártottam egy elsüllyeszthetetlen csatahajót.
– Akkor én leszek a kalózkapitány – jelentette ki ellentmondást nem tűrően, és megragadta a műanyag samponos flakont. Mire észrevettem volna, már ki is löttyintette belőle a maradék sampont. Szerencsére már csak az alján volt valamicske.
– Habzó, tajtékos tengeren vívunk ma nagy csatát,
Előre, bátor kalózok, vivát, vivát! – szavalta Buborék egy szuszra, s a kalózhajóra pattanva a szappannal megcélozta a jobb kezemet.
Én se voltam ám rest, csatahajóvá neveztem ki a mosókefét. Ügyes manővert hajtottam végre a kalózhajó ellen, mire a víz kilocsogott a kádból, Buborék meg a víz alá került. S ekkor benyitott Anya.
– Peti, kisfiam! Mit csinálsz? – kérdezte ijedten. Úgy látszik, jobb nem jutott eszébe.
– Tudod, Anya, hát tengeri csatát vívtunk Bu... szóval a buta kalózokkal.
– És ki győzött?
– Én! – jelentettem büszkén.
– Akkor jó – sóhajtott Anya megkönnyebbülten. – Régi szabály ugyanis, hogy a csata nyomait a győztesnek kell eltakarítania. Láss hozzá hamar, ideje ágyba bújnod.
Anya elhagyta a csata színhelyét, Buborék pedig duzzogva mászott elő a habok közül.
– Megsértettél – mondta önérzetesen. – Méghogy te győztél? És hogy buta kalózok?!
Szinte látszott, hogy emelkedik felfelé az orra...
– De Buborék! – kérleltem. – Hát csak nem árulhattam el, hogy itt vagy? Sose lehet tudni: Anya talán nem is szereti a zöld manókat...
Buborék a mosdó szélére könyökölt és hümmögve törte a fejét azon, amit mondtam. Aztán lassan-lassan megenyhült.
– Hát jó, megbocsátom a buta kalózokat. És lehet, hogy igazad van: még sohasem játszottam egy felnőttel sem. De talán azért néha őket is be kéne vonni, hátha jólesne nekik, ha játszhatnának.
Ebben maradtunk.
És együtt töröltük fel a fürdőszobát.



Page Top